KEZDŐLAP

LINKEK

KAPCSOLAT

RENDEZVÉNYEK

ARCHÍVUM

Kik vagyunk?
Évtizedekkel ezelőtt az Amerikában és Kanadában elszórtan élő magyar származású keresztyének elhatározták, hogy megalakítják ezt a Szövetséget.
A cél az volt, hogy a különböző államokban élő gyülekezetek fogjanak össze és együttes erővel szolgáljanak magyar származású honfitársaik felé. Azoknak akik még nem ismerik Jézus Krisztust, hirdessék az evangéliumot és azok felé akik már befogadták őt erősítsék a hitben.
Évente két-három alkalommal megrendezett konferencia keretében kerül sor a testvéri találkozókra ahol egymás hite általi épülésre van lehetőség. Ezeken az alkalmakon a helyi gyülekezetek vezetői és sokan a tagok közül összejönnek, hogy az alkalmak után megújulva, hitben megerősödve térjenek haza. Ezeken a konferenciákon az egymástól sok ezer mérföldre élő testvérek találkozására és egymás hite által való épülésre nagyszerű lehetőség kínálkozik.
Néhány évvel ezelőtt szükségesnek látszott egy közös folyóirat kiadása, hogy ez által a különféle államokban élő gyülekezetek tagjai ezen keresztül is megoszthassák bizonyságtételüket egymással.
Így született meg a "GYERTYAFÉNY" című folyóirat ami 2002. augusztusától 2007 decemberéig jelent meg rendszeresen negyedévenként.
2008-tól internetes hírportálként működik a GYERTYAFÉNY tovább.
A régebben megjelent számok az archívumban megtalálhatók.
Kívánjuk, hogy az olvasóknak épülésére szolgáljanak a benne közzétett bizonyságtételek.

2008. május 26-án ismét vezetőségi választás volt. Az új vezetők és tisztségviselők az alábbiak lettek.
Full Gospel Hungarian Churches
International Association elnöke:
Rev. Biro Pál
2005. márciustól a szövetség elnöke.
7210 Lake Circle Drive
Margate, FL. 33063
Tel: (954) 979-3943
E-mail:



Elnökhelyettes:
ifj. Varga György
8048 Holly Drive
Citrus Heights, CA. 95610
Tel:(916) 722-9743
Cell: (916) 412-9745
E-mail:



Titkár:
Rev. Kui János
2642 W. Lincoln Ave #112
Anaheim CA 92801
Tel: (714) 761 5753
Cell: (714) 306-6178
Emails:
janykui@hotmail.com
jlkui2004@yahoo.com
ikui@emanuelchurch.com



Pénztáros
Rev. Miszti Árpád
5665 Vista del Mar
Yorba Linda, CA 92887
Tel (714) 777-9550
Cell. (714)-225-9550
Fax (714)441-1011
E-mail:



Ügynök
Mr. Juhász Sándor
17118 Cicotte Ave
Allen Park, MI 48101-3117
Tel: (313) 359-1022



Vezetőségi tagok:

Gubcó Gyuszi


ifj. Miszti János


Diakónusok:

id. Varga György


rev. Németi Zsolt

Tel:
(416)-604-7881
 
E-mail:

firstlove@rogers.com

weboldal:

www.firstlovechurch.ca


id. Oláh Sándor


Szántó Mihály
E-mail:


Kerekes Tibor


Ifjúsági vezetők:

Németi Emánuel

Varga Eszter


Női vezetők:

Biro Julia

Varga Ilona

Németi Izabell

Tel: (416) – 604-7881


E-mail:


Gyertyafény weboldal:


Németi László
E-mail:


Tóth László
E-mail:


Reklámkészítők:

ifj. Bácsi János
E-mail:

Bácsi Tímea

Kis Károly

ifj. Oláh Sándor

László Elizabeth

E-mail: